Világéletemben közösségi ember voltam. A közösségek végigkísérik az eddigi életemet. Ez ma sokkal fontosabb, mint valaha. Rengeteg célom volt, illetve van az életemben, amelyekért nap mint nap teszek. Ha az ember boldog szeretne lenni, akkor tennie kell érte, tennie kell a céljaiért! Jó példával kell elöljárnia a gyermekei számára a mindennapokban is! Az életet élni kell, amely változással jár. Szeretem a változást, amelyre meg szeretném tanítani a gyermekeimet is. És nem mellesleg a szülőtár... tovább

Nos, nem titkolom, alapvetően viszolygom a plázáktól. Nincs agorafóbiám, csupán a tartalmatlan és felszínes dolgok borzasztanak el. A bevásárlóközpontban ugyanis semmiféle közösségerősítő véleménycsere nem történik, csupán ideges tolongás. A kulturális terek valójában nem oázisok a zsibvásárban, hanem inkább a vásárlás előtti/utáni emésztőpontok. A fiatalok számára nem a mintakeresés helyszíne, hanem annak a tudatalatti, döbbenetes és kiábrándító felismerésnek a színpadja, miszerint a szüleim... tovább

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, Csorbát, töröttet s ami új, meg ép (...)" tovább

Sőt, testünk másik kényes területén, a kézfejünkön is megjelennek ezek a fránya foltok. Mókás, hogy a pénzes nénik mindenféle plasztikai műtétet végeztetnek az arcukon, ám a kezük mindent elárul. Akkor meg minek a fájdalmas, sokszor kockázatos beavatkozás? Nem jobb, ha elfogadjuk, hogy ez az élet rendje? A foltok, ráncok szép lassan előjönnek, és uralják a testünket. Lassan, még ez a szerencse. Van idő megszoknunk a látványt.  tovább

38 évem alatt nem emlékszem olyan reklámra, amit ennyire vártam, hogy újra és újra láthassak a tévében. Mert azt hiszem, ha a mai, durván elüzletiesedett világban egy reklám úgy csinál kedvet az adott termékhez, hogy közben pozitív érzelmeket is kivált az emberből, akkor ott valamit nagyon jól csináltak. Márpedig a kínai óriáscég ezt tette velem. Azzal az üzenettel hirdetik a legújabb okostelefonjukat, hogy nem a legújabb okostelefonjuk a legfontosabb a világon. Hogy a szeretet, az odafigyelé... tovább

Lehet, hogy öregszem (sőt, köztünk legyen szólva, ebben szinte biztos vagyok), de teljesen rákattantam az ünnepi kivilágításokra. A települések fényárban úszó főutcái, terei, köz- és magánépületei hatalmuk alá kerítettek, és ezt én egyáltalán nem bánom. Eleinte különösebben nem is kerestem ennek az okát. Abban sem vagyok biztos, hogy valaminek, ami jó hatással van ránk, feltétlenül ennyire utána kell gondolni, de azt hiszem, talán az állhat mögötte, hogy sötét időket élünk. Nem csak azért, me... tovább

Bizonyára mindenki számára ismerős az érzés, amikor az ember az éjszaka közepén felébred, és ahelyett, hogy félálomban a másik oldalára fordulna és aludna tovább, bevillan egy aktuális problémája és hoppsz, lőttek az alvásnak. Egy pillanat alatt eltűnik az álmosság, az agy elkezd zakatolni, a szív gyorsabban verni. A gondcsapdába esett ember pedig reggelig forgolódik. Azt hiszem, ez mindenkinek ismerős. Akinek nem, annál nem a problémák hiányoznak, hanem az élet komolyan vétele. Vagy még gyer... tovább

Hogy az átlag férjek mennyire veszik ki részüket a háztartás működtetéséből, nem tudom. Azt viszont igen, hogy mint bevásárlást önállóan is elég jó hatásfokkal elvégző férfi, milyen tapasztalatokat gyűjtöttem az elmúlt években arról, hogy a „jó olcsó” cuccok megvétele csak elsőre tűnik spórolásnak, valójában inkább pénzkidobás. Hoztam is erre 10 példát! Biztosan veletek is megtörtént! tovább

Emlékszem, amikor általános iskolában meg kellett tanulnom a Föl-földobott kő című verset, talán akkor érintett meg először igazán a hazaszeretet őszinte érzése. Később a gimnáziumban Ady Endre számomra a nagyvilágot jelentette, nála éreztem leginkább, hogy ugyanazon a nyelvezeten és stílusban írt, ahogyan nyugati kortársai. Nála valahogy hiányzott a magyar történelemre és így a művészetekre is jellemző megkésettség, egyszerűen modern volt, sőt inkább saját korát meghaladó. Egyetemi éveim ala... tovább

A szolgalelkűek minden korban köztünk élnek, gyarló emberi tulajdonság ez, minden irányba könyökölnek, hogy közelebb kerüljenek a vezetőkhöz. Általános iskolában a nyalizók. Később a munkahelyünkön a talpnyalók, vulgárisabb kifejezéssel seggnyalók. Minősített esete egy szervezeten belül, amikor nyallerünk középvezetői szintre lafatyolja föl magát, ebben az esetben ugyanis, "felfelé nyal, lefelé tapos”. A társadalomban ezek száma már szabad szemmel is jól látható; egy tízmilliós országban akár... tovább