De ott nagyon benn megmaradt, egy életre megmaradt. A kép, a hang, az illat. És néha elő tudod csalogatni, akármilyen régen is volt minden. Egy éjszakára, vagy többre. Talán egy életre. Mert ha van másik, következő élet, akkor lehet, hogy boldog leszel megint, úgy, ahogy addig a napig voltál. tovább

Ez az esemény magába sűríti mindazt, ami egy nőben női. Megjelennek mind a negatívumok: fájdalmak, felelősség; mind a pozitívumok: kitartás, hősiesség, a világban való aktív részvétel, munkálkodás, alkotás, otthon, melegség, üdvözlés, be- és elfogadás. A női lét velejárója ez a jelenség, még ha nem is mindenki lép konkrétan szülőszobába életében. Mintha minden nő tudná, hogy egyszer erre a helyre jut. Ha nem is konkrétan, hát átvitt értelemben – részt vesz egy aktív, fájdalmas, de egyben a le... tovább

Van helyette más. Két párhuzamos csík egy kicsi, műanyag téglán, az örömtől félájult férj, a rosszulléttől félájult reggelek, félájult félelem. Hogy jó leszel-e, ott leszel-e, működik-e az a híres ösztön. Az ösztön működik, félájult öröm van, meg félholt vagy a fáradtságtól, minden gondolatod a gyerek körül. Teljesen áttematizál, rettegsz, hogy mindent jól teszel-e, vágyod, hogy mindene meglegyen. Ki sem látsz a fejedből, semmi más nem érdekel, csak az a pici élet, ami belőled meg a férjedből... tovább

Igen, vannak csalódások párkereséskor, párkapcsolatokban. Düh. Ez utóbbi főleg abból, ha valaki valamiért adja oda magát, a szerelmet, szexet, bármit, és végül nem azt kapja, amit elvár cserébe. Persze, abból is származnak csalódások, sérülések, elmaradhatatlan gyászjelenségek, amikor valaki önmagát megmutatva kapcsolódik a másikhoz, s azzal visszaélnek, vagy egyszerűen csak kiderül, nem működik tovább. Ugyanis az életet nem lehet megúszni. Azt gondolom, érdemes várni, nyitottnak lenni arra, ... tovább

Pár nappal ezelőtt az egyik ismert nagyáruházban vásároltam, s a női ruhák közé keveredve egy arra járó párra figyeltem fel. A pár nőtagja megállt egy sor ruha előtt, pontosabban csak lassított, mire a férfi ráripakodott: „Haladjál csak tovább!” A nő elcsukló hangon hebegte: „Csak megnézem…” Ám „a zura” nem hagyta annyiban: „Te csak ne nézegessél semmit! Haladjál!” A nő pedig lehajtott fejjel engedelmeskedett, szokásos megszégyenülését cipelve magával. tovább

Melyikünk ne vágyott volna arra gyerekként, hogy egy varázsbirodalma legyen a félszobában? Egy mintaapuka megvalósította kislánya álmát, és egy tündérfát épített a gyerekszobába. 18 hónapig dolgozott rajta és nem kevés pénz ölt bele a projektbe. A fa viszont olyan masszív lett, hogy akár három felnőtt is felmászhat rá.  tovább

Babalátogatót terveztem, de egy fura családi drámába csöppentem. Katát és Pétert magabiztos, határozott és kiegyensúlyozott emberekként ismertem, hatalmas összhangban élték közös életüket, de mióta Vendel megszületett, mintha kicserélték volna őket az ufók. Egy kellemes délutánra számítottam; babázásra, jó beszélgetésekre, ehelyett egy diktátor nőt és egy mimóza pasit találtam a lakásban, ahova egyébként széles mosollyal érkeztem. Kata mártírként, kioktatóan viselkedett Péterrel, Vendelt mind... tovább

Mi másról írhatnánk július 6-án, a Csók Világnapján, mint magáról a tevékenységről! Azt nem tudni, pontosan kinek a nevéhez fűződik a kezdeményezés, az viszont biztos, hogy sokan kedvelik, ha szerelmükkel összeforr az ajkuk. A szánk ezen részében nagyon sok idegvégződés található, ezért nagyon érzékeny az érintésre és a különböző ingerekre. Egy amerikai kutatás szerint a csókolózás pontosan ugyanazt az élményt nyújtja, mint a kokain használata. Elterjedt szokás, azonban nem minden kultúrában ... tovább

Alexander Graham Bell, gyűlöllek. Mert miattad nem megy az elengedés. Telefonok sorban az asztalon, némán feketéllenek. Színes a tok, ragyog a trendi készülék, mégis fekete és hangtalan. Akkor, régen, még volt mire várni. És amikor megérkezett egy levél, láttam mindent. Láttam, remegett-e a keze annak, aki írta, láttam, cseppent-e könnycsepp a papírlapra. Láttam a gondolatait a kis rajzokon át, és láttam a szívét az áthúzott szavakon át is.   tovább

Sokat gondolkodtam, miért lehet, hogy kollektív megdöbbenés, értetlenség és már-már tagadás fogadja bizonyos emberek halálhírét. Aztán két dologra jutottam. Az első: vannak olyan erős egyéniséggel, szuggesztív jelenléttel bíró művészek, akiket más dimenziókba képzelünk, akikről azt hisszük, ők kortalanok és halhatatlanok. Mert ha nem is foglalkozunk velük minden nap, nem olvasunk, nem hallunk róluk (egyébként az is az érték egyik fokmérője számomra, hogy a minőség nem tódul minden bulvárújság... tovább