Megpróbálok bejutni az ajtón. Fotocellás. Oké, próbálok ugrani egyet, hátha kinyílik. Bent vagyok. Szuper. Megkeresem azt a wc-t, amelyik tiszta és még papír is van. Hurrá. Csakhogy elalszik a lámpa. A mozgásérzékelő pedig odakint van, Sebaj, gyorsan letöltök a telefonomra egy zseblámpa-alkalmazást. Szuper, végre van fény. Próbálok papírt tépni. Kis cafatokban adja csupán, egy aprócska lyukon, spórolós üzemmódban. tovább

Nagyon szeretek régi fotókat nézegetni. De még jobban kedvelem a meghökkentő, elgondolkodtató időutazást, hisz most, a hightech-korban már el sem tudunk képzelni olyan megoldásokat, ketyeréket, melyek adott időszakban logikusnak és mindennapinak számítottak. A déli kávé kortyolgatása közben gyertek velünk egy kis múltidézésre! tovább

És most azt mondja a telefonom, hogy hahó, ha akarod, mától távirányító is vagyok. Meg fotógyűjtemény, jegyzettömb, memóriakártya, vérnyomásmérő, GPS, évfordulónaptár, ünneptár, videófelvevő, fényképezőgép, bébiőr, kalóriaszámláló, edzésnaptár, fizetőeszköz… De én ezt nem akarom. Használni szeretném az eszemet. Nem szeretném végleg elsorvasztani magamban sem a gyors reagálás, sem a fejszámolás, sem a tájékozódás képességét. (A tájékozódási képességem valójában elég csökevényes.) Nem szeretném... tovább

S ha már média ereje: tudatom kedves olvasóinkkal, hogy a 13. kerület vezetése rászánta magát a kiégett autó eltakarítására. Halleluja! Múlt csütörtökön írtam arról, hogy hónapok óta éktelenkedik a járdán egy kiégett kocsi, s az illetékeseket egyáltalán nem zavarja. (A cikket lásd ITT.) tovább

Egyetlen olyan dalra emlékszem, melyre már egészen zsenge kislányként is mindahányszor felkaptam a fejem. Ez pedig a Bánk bán-betét, a Hazám, hazám... című ária volt, Simándy József előadásában. Akárhányszor felcsendült a rádióban, tévében, vagy édesapám Simándy-magnókazettájáról szólt a kocsiban, egyszerre lett libabőrös a karom és gombócos a torkom. Pedig kisgyerekként mit sem tudtam még arról, mi is a Bánk bán üzenete, a magyarságról, nemzettudatról sem beszélgettünk minden este otthon. A ... tovább

Nem viccelek, a képen látható autó 2016. december 31-e óta ott a munkahelyem közelében, lassan csak a váza marad, mert minden nappal valami eltűnik belőle vagy róla. Ma 2017. március 2-át írunk, és a néhai autó a városkép része lett. Brutál jó buli lehetett a tavalyi szilveszter! Én is voltam már hatalmas partin, de mi ott és akkor nem gyújtottunk fel semmit. tovább

Futár fiú? Dehogy. Egy papi volt ott, szegény, valahol 60 és 70 között. Miközben fizettem, elmondta, kérdés nélkül, hogy nemrég agyvérzése volt, de a Teremtő visszaküldte, hogy szenvedjen még. Majd megfordult és elbotorkált az autóhoz. tovább

Azt mondják, a valódi hősök köztünk élnek. És valóban, olykor egy véletlen folytán válik valaki hőssé, máskor a kitartása vagy a cselekedetei miatt, de az biztos, hogy a hősök erősek, tiszták és mindannyiunk számára utat mutatnak. tovább

Nyilván tisztában vagyok vele, nem a két szép szememért segít a benzinkutas megtankolni az autót, lemosni a szélvédőt, s úgy gondolom, ezt viszonzom, avagy – szó szerint – díjazom is. Mégis, még mindig meg tudok lepődni azon, mit hoz ki emberekből pár remélt forint. tovább

Mi, akik fűtött irodákból osztjuk az észt, s talán annyival járulunk hozzá a GDP-hez, mint a szűknadrágos-mokaszinos-kakastaréjos hülyegyerekyuppiek az ilyen-olyan média- és „menedddzser” pozíciókban, akikről csak elölről lehet megállapítani, lányok-e vagy fiúk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bizony a mínusz 5 fokban is dolgoznak a szabad levegőn emberek, meg állnak a gyári szalagok mellett 30 éve visszeres lábbal, fájó háttal nagymamakorú munkavállalók. tovább