Rengeteget olvashatunk az elvándorlás jelenségéről. Tudjuk, hogy hol, melyik országban, hogyan működik a bürokrácia, egyes beosztásban, szakmában mennyit lehet keresni, mi jellemző az adott népre, de arról szinte semmilyen információnk nincs, mit él meg valaki, amikor elhagyja hazáját, a családját, a barátait. Timi 33 évesen döntött úgy, hogy új életet kezd Nagy-Britanniában, egyedülálló nőként. Az idáig vezető út nagyon rögös volt, hiszen sokáig úgy tűnt nem tud kilépni a mindennapok egyhangúságából, aztán egyszer csak jött a fordulat, mellyel nemcsak állást, de országot is váltott. Most portálunkon meséli el történetét, minden héten olvashatunk arról, mit érez, hogyan jutott idáig, hogyan éli meg az óriási változást, hogyan küzd meg a kihívásokkal, milyenek a mindennapok egy új, eddig idegen környezetben.
Timi szabadnapos. Vajon, hogy tudja eltölteni az idejét egy kisvárosban? Milyenek a lakótársak?
Timi szabadnapos. Vajon, hogy tudja eltölteni az idejét egy kisvárosban? Milyenek a lakótársak?
Hát mit mondjak, nagyon nem örülök, mert a héten már nem kell többet mennem dolgozni. Megvettem egész hétre a bérletet, de így semmi értelme nincs. Ezért úgy döntök, hogy egyedül nekiindulok és bemegyek Cardiffba körbenézni. Beérve megnézem a várat és sétálok egy nagyot a Bute parkban, imádom ahogy a mókusok rohangálnak a fűben. Többek között ezért is imádom Angliát, mert mindenhol parkok vannak. A sétálóutcában sétálgatok és figyelem az embereket, nem rohannak, mindenki mosolyog mindenkire. Félelmet nem érzek, nem tűnik veszélyes városnak. Jobban tetszik az egész környezet, mint ahol lakom. Itt azért zajlik az élet, amire nekem szükségem van, én nem vagyok egy otthon ülős típus. Kell, hogy ki tudjak mozdulni és ha vásárolni akarok, akkor legyen rá lehetőségem. A többi napot otthon töltöm, mert a beosztás szerint 30-án kezdek neki a munkának. De mit fogok addig csinálni? Hát nincs más, csak a pihenés és a filmezés. De én hülye miért nem teszem ezt angolul? Persze magyarul könnyebb, de itt még TV csatorna sincs, hogy angol műsorokat nézzek. Marad a filmletöltés. Pedig tudom, hogy ez nem igazán hasznos, csak butítja az angolomat. Így persze a fejlődésemnek sem tesz jót, de ez így könnyebb. A héten jut idő arra, amíg nem dolgozom, hogy elmenjünk megnézni a Stonehange-et, ez is rajta volt a bakancslistámon. A barátnőm meglepett, mert egyáltalán nem tudtam, hogy oda tartunk. Persze ez elég messze van Tonypandytől, 3 órát kocsikáztunk. Azt hittem, hogy unalmas hetem lesz, de így munka előtt még belefér egy kis turistáskodás. A hely fantasztikus, nekem nagyon tetszett. A húgomnak megígértem, hogy együtt fogjuk megnézni ezért fel is hívom videohívással, hogy ő is lássa merre vagyok. Az idő és a hely is szuper. Érdemes volt eljönni, bár nagyobbnak hittem az egészet, valójában nem egy nagy durranás, de elmondhatom, hogy ezt is láttam az életemben. Tényleg jó egy egész napos túrának.
Másnap irány a tengerpart, na ez az amit imádok. Porthcawl a kis város neve. Barátságos hely és a lelkemet is megnyugtatja a víz. Bárcsak olyan településen élhetnék, ahol közel a tenger, mert nagy álmom ez. Szeretem nézni a végtelennek tűnő vizet és hallgatni a morajlását. Nyugalmat és békét hoz az ember szívébe. Legalább is az enyémbe mindenképpen. Megnézzük még Caerphilly-ben a várat, ami szintén mesés. Sokat mesélnek a barátnőmék is az itt töltött éveikről, ők hogy élték ezt meg. A srác magának való, "ami a szívén az a száján"-típus. Barátai nem igazán vannak, ezért ő már haza nem is akar menni. A barátnőmnek meg választania kellett, hogy a szerelmet vagy az otthoni légkört választja és ő a szerelem mellett döntött.
Nehéz feldolgoznom, hogy milyen a kapcsolat kettejük között, így, hogy már látom a mindennapjaikat. Mindketten nagyon aranyosak, és kedvelem őket, de ez az, ahogy én sosem szeretnék élni. A srác önző, hiszen a lány napi 3 órát utazik a munkába nap mint nap tömegközlekedéssel, míg a srác 10 percet kocsival. Nem tudom megérteni. Itt nincs munkalehetőség annyi, főleg nem a "bevándorlóknak", akkor nem értem miért nem költöznek közelebb a városhoz, hogy szegény lánynak ne kelljen annyit utaznia, de srác persze kijelenti, hogy ő kicsit önző, hamár ő keresi a több pénzt. Valljuk be, így a lánynak nincs sok esélye jobb munkát találni, hiszen nem tud elvállalni akármit. De persze ez az ő életük, úgy élik ahogy az nekik tetszik. Minden napjuk ugyanúgy telik. A lány
felkel, reggeli, napi rutinként munka előtt megnézi az előző napi magyar híradót és elindul a munkába. Majd a buszról ébreszti telefonon a párját minden egyes nap. Hazaérve kávét csinál, letölt egy filmet és összeüt valami egyszerű, gyors kaját. Majd a srác hazaérve megissza a kávéját, bekapcsolja a számítógépet és leül játszani. A vacsora tálalva, leülnek a kanapéra a tévé elé, filmet néznek. És ez minden egyes nap így történik. Utána a srác játszik, a lány pedig tévézik. Hol itt a magánélet és a meghitt közös pillanatok? Nem tudom megérteni, hogy lehet így élni, én vágynék közös pillanatokra, és nemcsak a megszokott mindennapokra. Ez biztos halál unalom lehet, mert már csak látni ezt, unalmas. És velük együtt megélni szintén az.
