Kezdjünk az élelmiszerekkel. Hosszú sorokat talál az ember a mirelit osztályon telis-tele tízperces mikrós kajákkal. Rengeteg fajta, rengeteg ízvilág, persze kell is, hiszen itt mindenféle nemzetiségű ember él – így étkeznek az emberek Walesben.  Timi most a nők kedvenc témájáról, a vásárlásról mesél.

Rengeteget olvashatunk az elvándorlás jelenségéről. Tudjuk, hogy melyik országban hogyan működik a bürokrácia, egyes beosztásban, szakmában mennyit lehet keresni, mi jellemző az adott népre, de arról szinte semmilyen információnk nincs, mit él meg valaki, amikor elhagyja hazáját, a családját,  a barátait. Timi 33 évesen döntött úgy, hogy új életet kezd Nagy-Britanniában, egyedülálló nőként. Az idáig vezető út nagyon rögös volt, hiszen sokáig úgy tűnt nem tud kilépni a mindennapok egyhangúságából, aztán egyszer csak jött a fordulat, mellyel nemcsak állást, de országot is váltott. Most portálunkon meséli el történetét, minden héten olvashatunk arról, mit érez, hogyan jutott idáig, hogyan éli meg az óriási változást, hogyan küzd meg a kihívásokkal, milyenek a mindennapok egy új, eddig idegen környezetben.

Pár nap turistáskodás után várom a pillanatot, hogy munkába állhassak végre, mert így csak a tartalékaimat élem fel. Költöm a pénzemet, de mire? Persze kell vennem egy-két dolgot. Meglepődve tapasztalom, hogy itt mennyire lusták az emberek. A boltba képesek pizsamában bemenni vásárolni, és ez nekik teljesen természetes. Senkit nem zavar, ha az anyuka a gyerekeivel mamuszban mászkál a Sainsbury’s-ben. Csak nekem ennyire meglepő. Reggelente pizsamában sétáltatnak kutyát és a gyerekek köntösben, hálóingben bandáznak az utcákon. Kikerekedett szemekkel figyelem őket. De visszatérve a vásárláshoz, természetesen meglepődöm a kínálaton, ez a lusta, főzni nem tudó anyukák, asszonyok országa. Itt mindent meg tudsz venni, de azért persze van olyan márka, amit jó ha otthonról hozol magaddal, mert itt egyszerűen nincs. Kezdjünk az élelmiszerekkel. Hosszú sorokat talál az ember a mirelit osztályon telis-tele tízperces mikrós kajákkal. Rengeteg fajta, rengeteg ízvilág, persze kell is, hiszen itt mindenféle nemzetiségű ember él. Mondjuk magyar töltött káposztával mirelit gyorsételként nem találkoztam, pedig nagyon szívesen ennék. Míg Magyarországon a hűtőpultokban találsz öt fajtát, itt roskadásig van mindenhol. Ezen élnek az emberek. Tényleg az egyszerűségre törekszenek, lehet kapni becsomagolva előre lesütött palacsintát, mikróban készíthető krumplipürét, héj nélküli kenyeret, valamint temérdek mennyiségű konzervet is. Viszont a húsok gyönyörűek, a szabad legeltetésnek köszönhetően a minőség kifogástalan, de a választék is határtalan a nyers hústól kezdve a töltött csirkéig minden van. Otthon már a sütésen kívül semmivel nem kell foglalkozni. Előre pucolt zöldségek vákuum csomagolásban, készre aprítva. Egyszerűen elképesztő és hihetetlen. A fagyasztópultok telis-tele süteményekkel, tortákkal. Teljes a döbbenet, hogy itt tényleg így élnek az emberek. Számolgatok: itt minden drágább mint otthon, de ez nem is kérdéses.  Vajon az első fizetésemből mire fogok menni? - csak ez jár az eszemben. 

Nem szabad elfelejteni a ruhákat. Nőből vagyok és nem is én lennék, ha nem az lenne az első, hogy felmérjem a kínálatot. Persze a nagy márkák itt is felfedezhetők, de itt mindenki a Primarkt-ban vásárol, ami egy négyemeletes kolosszus a bevásárlóközpontban. Mindent meg tudsz venni, amit csak akarsz, én nem is értem, hogy Magyarországra miért nem viszi már be valaki ezt a márkát. A ruhák minősége persze nem ér fel egy nagyobb márkáéval, de itt aztán bármikor le tudod cserélni a ruhatáradat. Én meg pláne, aki imádok vásárolni. Rögtön szemet szúr egy kabát, amit egyszerűen muszáj felpróbálnom. Bár ne tettem volna, szerelem lett belőle. De persze itt másképpen gondolkozom és inkább visszateszem mintsem, hogy pénzt költsek, de hetekig nem tudom elengedni a gondolatot, hogy nekem kell az a kabát. Cardiffi sétáim után többször betérek és megnézem, hogy van-e még belőle. Természetesen van, nem bírok magammal és csak megveszem. De ha már ott vagyok, szemet szúr egy ruha, egy cicanaci és egy hozzá passzoló felső is. Nem tudom visszafogni magam, mindnek velem kell jönnie. Összesen fizetek 48,5 fontot, ami saccolva a mostani árfolyamon 17 ezer forintot tesz ki. Őszintén: otthon a szövetkabátot tudtam volna megvenni ennyi pénzből egymagában. Már most imádom ezt az üzletet. Mondjuk a divat kicsit kiábrándító is tud lenni, mert itt minden nadrág  köldökig ér és ehhez a mell alá érő haspólókat hordják a lányok, függetlenül az alakjuktól. Szerintem botrányos.