“férfiszemmel”

Miért veszíthetjük el valódi énünket? Itt a magyarázat!

Tinédzser korunkban, illetve fiatal felnőttként is folyamatosan keressük önmagunkat. Sokszor még később sem találunk rá valódi énünkre, vágyainkra. Ez teljesen normális, aki kicsit is foglalkozik magával, tudja, hogy az önismeret egy végeláthatatlan folyamat, mindig marad felfedeznivaló. Azonban érdemes belevágni, hiszen a viselkedésünk, személyiségünk gyökereinek megismerése lehetőséget ad a fejlődésre, változtatásra.  tovább

Hogyan menthet életet egy játszótér? (Felidéző)

Harford két nő történetét meséli el, akik mindketten Washington D.C.-ben éltek, mindketten hasonló társadalmi csoportba tartoztak és mindkettejüket a nyílt utcán, nappal támadták meg. És míg az egyikük az élet logikájának hála túlélte a támadást, a másik nő ugyanezen okból életét vesztette. Az egyikük, Margaret, a washingtoni Victoria Parkban kocogott reggel fél 9 körül, amikor egy ismeretlen férfi egy rózsakertben késsel támadt rá. Tizenöt késszúrással ejtett szörnyű sebeket a törékeny testa... tovább

Wagner és a happy end

Walter von Stolzing, egy régi nemesi családból származó férfiú a számára sokkal vonzóbb polgári világba, Nürnbergbe költözik. A gazdag aranyműves, Veit Pogner házában kap szállást, de gyakorlatilag azonnal beleszeret házigazdája lányába, a szépséges Évába. Azonban csak akkor nyerheti el a lány kezét, ha megnyeri a mesterdalnokok versenyét. Persze van rivális, de a vége természetesen happy end.  tovább

Egy kicsit a gyerekkorom is meghalt most: Isten veled, Piedone!

Sosem felejtem el, amikor megszólalt Bujtor István hangján az az unott, kiábrándult arc. Sosem felejtem el, ahogyan csattantak a pofonok, repültek az asztalok és a székek. Sosem felejtem el, hogy ő és a mindig furfangos eszű, állandó társa, Terence Hill végül mindig győztek a rossz ellen. Egy kicsit a gyermekkorom halt meg most. Ezután már más lesz mindegyik, ki tudja, hányadszor megnézett Bud Spencer-film.  Mert sosem felejtem el, hogy igazából már nincs velünk. És mindig emlékeztetni fog rá... tovább

Ha az élet kiegyenlít, te rúgj még egy gólt!

A sport és a magyar foci „csak” egy példa. A magyar ember, az önbizalom, a magabiztosság az elmúlt pár száz évben nem szinonimái egymásnak. (Tegyük hozzá, tettek is róla elegen eleget, nehogy elhiggyük: képesek vagyunk bármire is). Miért kezdjünk bele, úgysem fog menni! Nagy általánosságban ez jellemzi a mai modern magyar társadalmat. Hova lett a régi korok magyar virtusa, hol van a hősök mentalitása? Valahol a történelem süllyesztőjében. És bennünk. Látjuk, előttünk a MAGYAR példa, ha akarod... tovább

Plasztikai sebészet helyett nanorobot (Felidéző)

Tehát az elemzést és az esetleges változást önmagunkon érdemes kezdeni. Vajon miért unjuk meg az egyébként hasznos, és a célnak tökéletesen megfelelő tárgyainkat, illetve miért ununk rá a saját külsőnkre olyan mértékben, hogy az egészségesebb életmóddal és táplálkozással elérhető pozitív változások helyett már azonnali, drasztikus testátalakításra vágyunk? Miért unjuk meg azt az embert, akit hibáival együtt is szeretünk? Vagy miért unjuk meg önmagunkat? Miért nem tudjuk újra felfedezni akár a... tovább

Olvasó: Nem vagyok meleg, de vannak jogaim!

A nők többsége visszavonul, ha „nem veszem a lapot”, ám vannak férfiak, akik kevésbé. Igen, férfiak. A cégnél, ahol dolgozom, sok meleg férfi kapott munkát. Hogy valóban homoszexuálisak-e, és a kor, amiben élünk, segítette-e őket a fényre, vagy csak divatból és szórakozásból viselkednek nőket megszégyenítő módon nőként, azt nem tudom, de valójában nem is érdekel. Egy dolog érdekel: az, hogy naponta kellemetlen szituációkba kerülök miattuk, mert pofátlan módon közeledni próbálnak, a társaságom... tovább

Európa élelmiszer-szemétdombja Magyarország

Nem látom tolongani az azonos jogokért kiálló jogvédőket abban az ügyben, hogy a multinacionális cégek Magyarországon forgalmazott, összehasonlítható termékeinek egy jelentős része összetételében következetesen eltér a nyugat-európai, ugyanazon márkanév alatt kapható termékektől. És persze minőségileg nem felfelé történik mindez… Vajon mi lehet ennek az oka? Ez a szezonálisan egyik legjobban fogyasztott élelmiszerre, a sörre is igaz.  tovább

"Egy normális ország normális emberei a saját csapatuknak szurkolnak, nem ellenük"

A foci-EB sok mindent hoz a felszínre, ami fantasztikus egy elképzelt közösség, jelen esetben egy nemzet életében. Mégis vannak olyan jelenségek, amelyek rámutatnak, nem mindenki gondolkodik ugyanúgy, ami pedig ebben az esetben - kvázi - nettó hazaárulás. Ugyanis pártpolitika ide vagy oda, egy normális ország normális emberei a saját csapatuknak szurkolnak, nem ellenük. tovább

Örök dilemma: békés tudatlanság vagy zaklatott tájékozottság?

Az állandó rossz hírek, pesszimizmus és lemondás még a legerősebbeket is kemény próba elé állítja. A külvilágot teljesen kizárni hosszútávon szinte lehetetlen, mégis meg kell próbálnunk. A lelki békénk, a nyugalmunk, a tiszta gondolkodás, nem utolsósorban az egészséges értékrend múlik ezen.  Egyre erőszakosabb, agresszívabb világban élünk, ahol 500 forintért vagy pár szál cigiért agyonütnek időseket, ahol, ha nem tetszel, megvernek, ahol nőket, gyerekeket bántalmaznak. Újra nagy divat lett, h... tovább