Harmincnégy évesen egyedül élek, gyermek nélkül, saját család nélkül. Igazából semmit sem tudok felmutatni, ami én vagyok, vagy az enyém. Tök jó, hogy úrilányként éltem, nem voltam ribanc, nem voltak kilengéseim, nem próbáltam ki tudatmódosító szereket, de... És itt jön a de. Az egyre erősebb de, ami manapság is többször foglalkoztat. Annyi mindent ki kellett volna próbálnom fiatalon, annyi helyre el kellett volna utaznom, amikor megtehettem, annyi szabályt fel kellett volna rúgnom, de nem rú...
tovább