
Vona-Szabó Kriszta
„Akinek akarata van, azt vezeti a Sors, akinek nincs, azt vonszolja.” (Bozzay Margit)
Hát, akaratom az van, s nem igazán szeretem, ha vonszolnak. Nem fogadom el a készen kapott paneleket, saját véleménnyel dolgozom. Mondatokra vadászok magamban és a világban is. Fonákosan gondolkodom, szórakoztat az (ön)irónia. Fáraszt az ostobaság és a szűklátókörűség. Legnagyobb motivátorom a fiam, a férjemtől pedig rengeteget tanulok.
Rettegek a békáktól. Nem szeretem a zellert és a porcukrot a süteményen. Szeretem a kóla zérót, a testes szekszárdi vöröset, a sziklának csapódó tenger hangját és a papírboltok illatát. Hiszek az évezredes értékekben. Meggyőződésem, hogy amit belül hordozunk, azt megteremtjük kívül is. A körülöttünk lévő világ rossz és jó; kegyetlen és barátságos; felszínes és értékes; fekete és élénk. Hétről hétre bemutatom, ahogy én látom. Csatlakoztok?
Legutóbbi cikkek
Egyetlen olyan dalra emlékszem, melyre már egészen zsenge kislányként is mindahányszor felkaptam a fejem. Ez pedig a Bánk bán-betét, a Hazám, hazám... című ária volt, Simándy József előadásában. Akárhányszor felcsendült a rádióban, tévében, vagy édesapám Simándy-magnókazettájáról szólt a kocsiban, egyszerre lett libabőrös a karom és gombócos a torkom. Pedig kisgyerekként mit sem tudtam még arról, mi is a Bánk bán üzenete, a magyarságról, nemzettudatról sem beszélgettünk minden este otthon. A ...
továbbHa beleállunk dolgokba, rá is jöhetünk, hogy nincs többé mitől tartanunk.
továbbAz egyik életmód csatornán éppen „kövéres műsor” ment. Így hívom a nagy átalakulásokról, mesés fogyásokról szóló történeteket - nagyon szeretem nézni. Mert ezek a műsorok – mégha borzasztóan le is vannak butítva, s percenként sulykolja a narrátor az egybites üzeneteket – azért mindig túlmutatnak a „dagadt volt, de ma már nem az” szinten.
továbbTalán ha a monitor helyett egymás szemébe néznénk...
továbbLassan kinövök a diétakényszerből. Emlékszem, egy időben nem volt olyan fogyókúra, amit ne próbáltam volna ki. Zöld lötty, 90 napos szétválasztó, harcos diéta, narancs-tojás, csak leves, napi egyszeri étkezés stb. Még visszagondolni is émelyítő, mi mindent meg nem tettem azért, hogy néhány kilótól megszabaduljak. Hogy aztán a totálisan lefáradt és kiéheztetett szervezetem parancsára bezabáljak mindent, ami nem mászik el előlem.
továbbHa nagyon szeretnénk elégedettek, boldogok lenni, nem fog menni, mert mindig arra koncentrálunk, hogyan érhetjük el a vágyott állapotot, s a nagy összpontosításban nem marad időnk megélni a pillanatokat.
továbbHa lenne annyi pénzünk, hogy megengedhessük magunknak, akkor mégis inkább egy szakácsot fogadnék házhoz. Elképzelem, hogy mire hazajövünk a munkából délután, ott állnak felcímkézve, kiporciózva az ételek: vacsora, másnapi reggeli, tízórai, ebéd. Lehet, hogy megvetendő ez a vágyam, de bizony áldoznék rá, ha megtehetném.
továbbAnnyi, de annyi keserűség, fájdalom, ínség van körülöttünk szűkebb és tágabb értelemben is, hogy én tényleg hálát adok mindenért, ami adatott. Persze, nagyon-nagyon sok vágyam van. De azokat meg fogom valósítani, ha áldás van rajtuk.
továbbAmíg van, nem becsüljük, ha nincs, vágyunk rá. Gyarló az ember.
továbbMa, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján egy Szolzsenyicin-idézettel nyitjuk a napot.
továbbDe Berkiékkel kapcsolatban azt is rebesgetik, hogy a férj szerződésbe foglaltatja/foglaltatta, hogy hitvese bizony nem lehet több 60 kg-nál. A különben…-ről nem tudunk, de hideglelés még belegondolni is, hogy egy kapcsolatban arról is tárgyalni (!!!) kell, hogy asszonka bizony ne egye ki a hűtőt egy-egy nehéz nap éjszakáján, mert hites ura úgy kivágja 60,5 kilósan, mint a macskát…
tovább"Istennel beszélget egy ember: - Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol. Isten odavezette két ajtóhoz. Kinyitotta az egyiket és megengedte az embernek, hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt, az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek csorogni kezdett a nyála.
továbbNekem egyszer azt mondta valaki, én az ékszerkészítésben lehetnék tehetséges. Azóta sem próbáltam, mert nem érdekel a kézművesség, de ki tudja!
továbbÉppen ezért üdítő, ha néha beleszalad az ember egy értelmes csevegésbe, akár a sajátjaival is. A minap azt kérdezte tőlem a kisfiam, milyen napom volt. Először úgy meglepődtem rajta, hogy megkönnyeztem. Milyen drága gyermek, mennyire figyelmes. El is kellett gondolkodnom, milyen napom volt, s mit válaszoljak erre a meghökkentő kérdésre.
továbbBizony. Többször nézünk felfelé, de nem az Istent keressük, csupán önnön nagyszerűségünk tudata húzza magasra az orrunkat!
továbbBenedek rendszeresen úgy köszön el tőlem reggelente, hogy pontosan a megbeszélt időpontra érjek ám oda a suliba érte, mert ha kések, olybá veszi, valami baj történt velem. A minap 13 perccel később parkoltam le a fiam által vártnál, már hívtak is az iskola titkárságáról, merre vagyok, mert Gyermek aggódik.
továbbSzenvedek az edzőteremben, olyan súlyok alatt nyögök, melyek a komfortzónámmal szóba sem állnak. Hogy ne érezzem magam annyira nyomorultul, kilépek magamból. Csak két méterrel „megy” arrébb az elmém, de ez pont elég ahhoz, hogy fültanúja legyek egy kis beszélgetésnek, mely egy 50-es férfi és az edzőlány között esik meg. A karácsonyról csevegnek. - Mivel készülsz karácsonyra? – kérdi a lány az ügyfelét. - A gyerekeknek pénzt adok, az anyjuknak úgy könnyebb. A csajomat meg elviszem valahová jan...
továbbElvileg a jónőség kiskátéját Éva anyánk óta betéve kellene tudnunk. Az a minimum, hogy készségszinten formázzuk a hajunkat, a körömlakkot csíkozás nélkül kenjük, az önbarnítót úgy kezeljük, mintha a saját bőrünk volna, a szemhéjtussal vadmacskát pingálunk, a vörös rúzst csukott szemmel, sötétben is pontosan felvisszük. Ráadásul mindez még jól is áll. Az a nagy baj, hogy én teljesen alkalmatlan vagyok jónőnek.
továbbTényleg! Mi nem ragasztunk "Vigyázz, érzékeny!" cédulát a lelkünkre. De miért nem? :)
továbbMinden anyatársam nevében: Köszi, John... Továbbítom Apinknak... :)
tovább